Pár napja Hampus jobb szeme csúnyán váladékozni kezdett (és alvás után alig bírta kinyitni szegény). A többnapi kamillás borogatásom sem segített rajta, úgyhogy pénteken délután bezsuppoltam a szállítókosarába és elvittem az állatkórházba.
Bár egész sokat kellett utaznunk (gyalog + busszal), meglepően jól viselte: kíváncsian nézegetett kifelé a busz ablakából és teljesen nyugodtan feküdt még akkor is, amikor cipelés közben kicsit rázkódott a kosár. Mirr-Murr - az előző macskánk, aki most anyunál lakik Magyarországon - mindig iszonyú nyávogást vágott le, ha szállítani kellett, egyszerűen utálta az egészet, így nagyon tudom értékelni, hogy Hampust más fából faragták.
Az állatkórház recepcióján kiderült, hogy bár még 6-ig nyitva vannak, aznapra már nincs "normál" időpont (legkorábban csak a következő héfőre), de van akut rendelés - éjjel-nappal -, ami persze többe kerül. Megegyeztünk benne, hogy jobb, ha mihamarabb megnézik, nehogy a késlekedés miatt valami baja legyen a szemének. Persze minden kicsit is sürgősebbnek tűnő esetet elénk raktak, így kb. 2 órát várakoztunk.
Közben jöttek-mentek az állatok, persze főleg kutyák (pórázon) és cicák (ládában). Két gazdára emlékszem különösen: az egyik egy meglett férfiember, aki vörös szemét törölgetve vezette ki nehezen mozgó - öreg? beteg? vagy is-is? - retrieverjét a rendelőből. A másik pedig egy nő, aki az ölében egy kisebb kutyával beviharzott és heves zokogásban tört ki, amikor megpróbálta vázolni a helyzetet a recepciósnak (aki igyekezett megnyugtatni).
Az állatkórház nagyon tiszta, rendezett, tágas és barátságos. Aranyos állatfotók a falon ill. egy tévékészüléken hasznos információk és diszkrét önreklám váltakoznak. Még fotópályázat is van, a legjobb 3 képet ugyanitt megjelenítik és vásárlási utalvánnyal jutalmazzák (merthogy egy nagy állatfelszerelés-bolt is van a recepció mellett). Fel is írtam a mailcímet és küldök majd képeket, hátha ;) Mellettünk egy kisebb váróteremben igazi tévékészülék, tévéműsorral. A nagy váróteremben kávéautomata, ingyen kávéval. Mellette snack-automata (ez nem ingyenes, de hasznos a hosszú várakozás alatt).
A normál és az akut rendelés mellett van egy védőoltási sor is - na nem sertésinfluenza ellen, mielőtt valaki ezt hinné -, ez nagyon gyorsan megy. Az oltandó kutyák-macskák nem is találkoznak orvossal, csak nővérrel. (Ez egyébként az embergyógyászatban is nagyon jellemző, tapasztaltam a kórházban is: a drága orvosidőt nem pazarolják fölöslegesen. Viszont teljesen jól működik ez a rendszer, csak a mi közép-európai beidegződéseink ugye mások. Én például személyes sértésnek vettem, hogy már több, mint egy hete a kórházban voltam, de orvos még nem látott. Mint később kiderült, ez errefelé egyszerűen így működik.)
De végülis mi is bekerültünk Hampussal a doktornőhöz, akit először elhűlve hallgattunk. Mármint az akcentusa miatt, ugyanis dán volt. Fogjuk rá, hogy svédül beszélt (hál' isten legalább nem dánul), de azért először nagyon kellett koncentrálnunk, hogy megértsük...
A cica meg remekül érezte magát a vizsgálóasztalon, semmi akadályt nem támasztott a vizsgálata ellen. A szemében nem találtatott semmiféle sérülés, így egy adag baktérium elleni krémet kapott a szemébe masszírozva (ezt összesen 10 napig kell kapnia, naponta 2x). A doktornő úgy találta, hogy a füle belülről túl koszos - örökség Hampus korábbi, utcai életéből -, így egy speciális folyadékból nagy adag spriccelést kapott mindkét fülébe - na ez ellen már erősen tiltakozott! Aztán a doktornő ügyesen belemasszírozta a cuccot a fülébe amolyan "cupogtatós" mozdulatokkal, utána pedig bőségesen adagolt vattapamaccsal kitörölte az oda nem illő dolgokat. És mivel a védőoltás második részlete (macskanátha + fertőző gyomor- és bélgyulladás ellen) is aktuális volt, egyúttal azt is megejtettük.
Ezután már "csak" a számlát kellett a recepción kiegyenlítenünk. Mivel Hampus befogadása után kötöttünk rá biztosítást, a költségek egy részét téríti a biztosító (legalábbis nagyon reméljük, hogy tényleg!), de erről majd máskor írok kicsit részletesebben.
2009. november 9., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése