Az első találkozás

Szóval másnap délelőtt kocsiba ültünk és beírtuk a GPS-be a városszéli címet. Odaérve szinte tanyasi körülmények között találtuk magunkat, na ne valami lepukkant helyre gondoljunk, inkább arra, hogy az elszórtan épített házakhoz nagybirtoknyi földterület tartozik. Nem is gondoltam, hogy Malmöben vannak ilyen helyek is...

Pia már várt bennünket (ez egy női név, mielőtt bárki rosszra gondolna :-) ). Közölte velünk, hogy ne ijedjünk meg, bent egy kutya van, aki nem harap, de morogni fog, csak úgy megszokásból. A morgó eb fajtájára nézve amolyan labradorféle és 2 perc alatt kialakult köztünk a kétoldalú szimpátia és kéjes örömmel veszi a vakargatást.

Bent még egy nővel találkozunk - ő az, aki megtalálta Mulen-t. Megbeszéljük, hogy igen, tudunk róla, hogy ha igent mondunk, szerződést kötünk, aminek a lényege, hogy a lehető legjobban gondoskodunk a cicáról és - természetesen - nem tesszük ki az utcára, ha valami gond lenne vele. Ez minimum természetes, persze. Hangsúlyozzák, hogy ha befogadjuk, akkor tényleg életet mentünk, ez jó érzés is, ezért is döntöttünk a menhely mellett. Pedig a Blocket-en folyamatosan vannak örökbefogadható kismacskák a "született három édes kiscica, vidd el minél hamarabb" jellegű hirdetésekben, az olyanokról nem is beszélve, hogyaszongya "7 éves macska sürgősen gazdát keres mert az új lakásban már nem tarthatok állatot" :-(

Aztán felmegyünk az emeletre, ahol az egyik szobába van bekvártélyozva Mulen. Először csak Pia lép be, a cica rögtön odamegy hozzá (közben idegesen méreget bennünket), láthatóan élvezi a simogatást és hihetetlen mértékben bújik, dorombol. Pia illusztrálja, hogy szinte bármit megtehet vele, egyszerűen élvezi a fizikai kontaktust, ami az elvadult macskáknál egyáltalán nem tipikus. Találgatok, hogy vajon lakásban élhetett-e? Pia szerint ez nem valószínű. Rejtély, hogy mi lehet a története. Állítólag a befogása után csak 2 órára volt szükség ahhoz, hogy ilyen kezesbárány legyen.

Pár perc múlva Pia int, hogy menjek be én is. Na ekkor jön a pánik és elrohanás, hiszen egy ki-tudja-milyen idegen vagyok a cica számára. Pia nagy nehezen ismét elkapja a grabancát, de a korábbi törleszkedést a páni félelem váltja föl, menekülne mindenáron. Mondom, hogy ne erőltessük, hiszen szegénynek ez túl gyors így. Magára is hagyjuk, hadd nyugodjon meg. Lent a kutyussal vigasztalódom, aki hálás minden simogatásért. Ő is befogadott jószág, előtte 3 évig sínylődött egy ház pincéjébe zárva :-(

Pia-ék kérdezik, hogy mi a véleményünk, akarjuk Mulen-t? Mert ha nem, akkor mondjuk meg minél hamarabb. Hirtelen egy csecsemő-örökbefogadási részlegen érzem magamat, fürkésző tekintetek kereszttüzében. Egyértelműen igen-t mondunk, hiszen látszik, hogy csak idő kérdése, hogy Mulan megkedveljen bennünket. És valószínűleg az is sokat nyom majd a latban, ha tőlünk kapja a finom falatokat :-)

Kitöltjük hát a szerződést - közben a kutya mellémtelepszik, plusz simogatást kikövetelve :-) - és majd egy befizetési csekket is kapunk 700 koronáról (kb. 18.000 Ft), ami abban segít az alapítványnak, hogy a következő talált cicát is etesse, orvoshoz vigye, beoltassa, ivartalaníttassa, féregteleníttesse, stb. Megegyezünk, hogy a jövő kedden jöhet Mulen (a stockholmi hétvégénket követően). Nagy nehezen elbúcsúzom a kutyustól is. Autóba ülünk és távozunk, a jövő keddre gondolva...